A tűzálló nyersanyagok fejlesztési története

A bronzkor óta az emberek agyagásványokat használtak rézolvasztók kemencéihez, helyenként pedig helyi tűzálló köveket vágtak darabokra kemencék építéséhez. A kínai Zhengzhou város külvárosában, a Kelet-Han-dinasztia korának vasgyártó helyén agyaggal és szilícium-dioxid homokkal, rizshéjjal vagy zúzott szénnel csomózott vasgyártó kemencét találtak. 1615-ben Angliában tégelyt készítettek tarlós agyaggal történő üvegolvasztáshoz, majd hamarosan tűzálló téglát is készítettek, és sikeresen kipróbálták egy rézolvasztó kemencében. A kemencetérfogat bővülése miatt túl gyors a károsodás ennél a fajta téglánál. Használjon helyette szilícium-dioxid-homokot és kötőanyag-mész, és érjen el sikereket a használat során. 1822-ben a WWYoung szilícium-dioxid téglát készített úgy, hogy mész homokot adott, majd szilícium-dioxid téglát készített szilika kőzetből. 1838-ban az amerikai JLNorton kaolint használt nyersanyagként és kalcinált klinkert agyagtéglák készítéséhez. 1855-ben Bessemer feltalálta a konverteres acélgyártási módszert. 1856-ban a Siemens feltalálta a tűzálló téglával és regenerátorral felszerelt zengetős kemencét (a jelenlegi nyitott kandallóval ellátott kemence), és megjelent a nyersvas-érc acélgyártási módszer. A tűzálló téglák akkori tulajdonságainak behatárolva azonban csak alacsony foszfortartalmú nyersvasból lehetett acélt készíteni, vagyis a savas acélgyártási módszert. Nagy-Britannia csak 1879-ben alkalmazta sikeresen a kalcinált dolomitot és a kátrányt a kemence aljának csomózására, és csak 1879-ben kezdték el alkalmazni a lúgos acélgyártási módszert.
1868-ban Caran javasolta, hogy a magnezit egyfajta tűzálló nyersanyag, és bevezette a magnezittel történő téglakészítés módszerét. Az ausztriai Kal Spatlon nagy magnezitlelőhelyet fedezett fel Stájerországban. Ez az érc magnezit és sziderit keveréke. Magas vastartalma miatt könnyen szinterezhető. Európában ezt a kátránnyal kevert szinterezett magnezitet sikeresen alkalmazták kemencék aljának megkötésére, és gyorsan népszerűsítették.
A kemence alja lúgos tűzálló anyagból, a kemence felső része savas tűzálló anyagból készült. A kettő közötti érintkezési zóna használat közben erősen erodálódik, végül a kettőt krómérccel választják el a siker érdekében. 1886-ban Nagy-Britanniának sikerült krómércből téglát készítenie. 1915-ben az Egyesült Királyságban található Wenham szabadalma bevezette a krómérc és a szinterezett magnézia 20-80 százalékát a magnézium-króm és króm-magnézia téglák előállításához. Ám az 1930-as évekig Nagy-Britanniában, az Egyesült Államokban, Németországban és más országokban csak magnézium-króm vagy króm-magnézium-téglát árultak áruként.
1915 körül az A.Radex márkájú, Ausztriában gyártott magnéziumtéglák kis mennyiségű Al2O3 hozzáadásával javították a magnéziumtéglák repedésállóságát. Kutatások után kiderült, hogy a téglák az égetés során magnézium-alumínium spinell (MgO·Al2O3) ásványokat képeztek. Mivel a magnézium-alumínium spinell ásványok kis lineáris tágulási együtthatóval és nagy szerkezeti szilárdsággal rendelkeznek, a téglák repedésállósága javult.
1821-ben a franciaországi Le Boxban bauxitot vagy bauxitot vagy bauxitércet fedeztek fel, amely főleg gibbsitből, gibbsitből és más ásványokból állt.
A korund természetes ásvány, keménysége a gyémánt után a második, színe élénk. Régen az emberek drágakőnek nevezték, és ritka a természetben. 1896-ban a német Mocat feltalálta a mesterséges korund módszert.
1924-ben a brit Bowen et al. felfedezte az új 3Al2O3·2SiO2 ásványt a magas hőmérsékleten égetett agyaganyagban, és hamarosan közzétette az Al2O3-SiO2 rendszer egyensúlyi állapotdiagramját. Ezt az ásványt később az angliai Mull-szigeten fedezték fel, és Bowen a 3Al2O3-2SiO2 ásványt mullitnak nevezte el. A szintetikus mullitot 1926-ban elektromos olvasztással állították elő, és 1928-ban szinterező mullittá fejlesztették.
Bár a németek már 1881-ben kivonták a tengervízből a magnézium-hidroxidot, a tűzálló nyersanyag szintetikus magnézia tengervízből ipari méretekben történő előállítását a brit Stitley Company kezdte meg 1938-ban.
A 20. század elején a szilícium-dioxidot kvarcüveggé olvasztották (vagyis olvasztott kvarc), és a hatvanas években sikeresen alkalmazták a folyamatos öntés merítőfúvókájában.